Nemzetközi halottszállítás külföldre
Az elhunyt holttestének nemzetközi előírásoknak megfelelően koporsóban történő szállítása külföldre Magyarországról teljes körű ügyintézés mellett, akár 24 órán belül.
A szolgáltatás folyamata
A nemzetközi halottszállítás elvégzéséhez szükséges Magyarországon kiállításra kerülő különféle engedélyek és okmányok beszerzésének teljes körű ügyintézését cégünk elvégzi Ön helyett. Külföldi állampolgár elhalálozása esetén minden esetben be kell szerezni a helyi illetékes tisztiorvosi szállítási engedélyt, közlekedési baleset következtében történt elhalálozáskor pedig a közigazgatási eljárás során a rendőrségi vagy ügyészségi engedély megléte is szükséges.
Kórházban bekövetkezett elhalálozás esetén a halotti dokumentáció kiállíttatását rövid határidőre vállaljuk, továbbá a halottszállításhoz elengedhetetlen tisztiorvosi engedélyt a Halottvizsgálati Bizonyítvány kiállítását követő 24 órán belül beszerezzük. A halálozás helye szerinti illetékes anyakönyvi hivatalban beszerezzük az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatát. Párhuzamosan az ügyintézésekkel elvégeztetjük a holttest szállításra történő előkészítését, vagyis a balzsamozását is és erről az igazolást csatoljuk a halotti dokumentációhoz.
Igény esetén lehetőséget biztosítunk az elhunyt családja számára, hogy méltó körülmények között, egyeztetett időpontban meg tudják tekinteni az elhunytat a halottszállítás elvégzése előtt. Ilyen esetben esztétikai felkészítést végzünk a holttesten, hogy minél jobb állapotban tudjanak végső búcsút venni a halottól.

A közúti halottszállításokat a 1999. évi XLIII. törvény 35. § (3) bekezdése szerint 90 percnél hosszabb szállítás esetén minimum + 18 ̊ C hőmérsékleten lehet elvégezni. Cégünk minden halottszállítás során Mercedes-Benz Vito típusú, engedéllyel halottszállítóvá átalakított, + 4 ̊ C-ra hűtött rakterű halottszállító gépkocsikat alkalmaz. Ezzel a törvényi és kegyeleti előírásoknak, és Ügyfeleink elvárásainak is maradéktalanul megfelelünk.
Amennyiben a szállítás elvégzéséhez az összes szükséges dokumentum beszerzésre került, késlekedés nélkül megkezdjük az elhunyt szállítási feladatainak ellátását. Általánosságban elmondható, hogy Európa területén 24 órán belül a megadott címen átadjuk az elhunytat a fogadó temetkezésnek vagy a családnak. Jellemzően a Halottvizsgálati Bizonyítvány cégünk részére történő átadása után 48 órán belül elvégezzük a teljes ügyintézést és a szállítást is.
Miért válasszon minket
01.
Teljes körű szolgáltatás
Sok éves tapasztalatunk azt mutatja, hogy a legjobb és egyben költséghatékony megoldás Megbízóink számára, ha minden egy kézben van. Ezért cégünk úgy vállalja a hozzánk forduló családtagok megbízásait, hogy minden ügyintézést, tennivalót valamint hivatali eljárást levesz a vállukról. Önnek elég egy megbízást aláírni, amit megtehet irodánkban személyesen vagy akár e-mailben is. A többi a mi dolgunk!
02.
Kegyeletteljes hozzáállás
Halottszállító munkatársaink sok éves tapasztalata, empatikus és elhivatott hozzáállása a halottszállítási feladatok elvégzéséhez, a magyarországi vezető kegyeleti kellékgyártók minőségi termékeik használata és a közúti halottszállítások során alkalmazott hűtött rakterű Mercedes-Benz Vito típusú halottszállító gépkocsik garantálják a kegyeletteljes halottkezelést.
03.
Magas minőség és kedvező árak
Cégünk 2008 év elejétől jelen van a magyarországi temetkezési szakma nemzetközi halottszállítással foglalkozó vállalkozásai között. Megbízóink között szinte az összes Magyarországon tevékenykedő biztosító társaság megtalálható. A biztosítók csakis olyan vállalkozással dolgoztatnak akik garanciát vállalnak a magas szolgáltatási minőségre és a korrekt árakra.
Kérjen tőlünk ingyenes árajánlatot!
Megoldások az Ön érdekei védelmében
Társaságunk olyan exkluzív megoldásokat nyújt Önnek a temetkezési szolgáltatás igénybevétele során, melyek garantálják a gördülékeny és gyors ügyintézést, a lehető legnagyobb diszkréciót és empátiát illetve a költséghatékony megoldásainknak köszönhetően a lehető legjobb szolgáltatási árakat a temetkezési szakma ezen szegmensében.